Hát drágáim! Csalódtam most bennetek! Ha nem kérek komment határt, már nem is komiztok? Minden esetre köszönöm azoknak, akik írtak, és válaszoltak a kérdésemre. Tudom, hogy csúsztam a résszel, és ezt sajnálom is, de vártam a visszajelzésekre...hiába. Na mindegy, úgy néz ki maradnom kell a komment határnál. És sajnálom, hogy rövid lett...Ez most így sikerült, bár azt ígértem hosszabb lesz...Ne haragudjatok...
Azért én még #szeretemazolvasóimat ;)
A suliban eluralkodott a diákok között a "mindjárt nyári szünet" hangulat, ami a nyár utolsó hetében szerintem természetes. Én viszont a " jajj, ne már, ne legyen nyár! " hangulatban vagyok. Nem, egyszerűen nem akarok Floridába menni. Az utóbbi időben keveset láttam Niallt és a srácokat is, de jövőhéten, jönnek haza és három teljes hét Floridában. Csodás lesz. A legtöbb tantárgyból már lezártak. Csak 1-2 olyan lusta tanár van, aki képtelen volt még rá. Az átlagom 3-4-es, ami szerintem tizenegyedikben nem is rossz. Sőt, anyu szerint kifejezetten jó. Aztán, rossz hír. Lexy nem jön velünk. Hogy miért? Még egy rossz hír. Nagyon beteg. Nem tudni mi baja. Hetek óta vizsgálják, de az orvosok még nem jöttek rá, mi lehet a baj. Nehezen hagyom itt őt betegen. Legszívesebben ott lennék végig mellette, de neeeeem, dehoooogy nekem "mennem kell Floridába", mert egy érett 17 éves lány nem maradhat ám otthon egyedül! Elrabolja tán a... a mumus? Oké, még sosem voltam három teljes hétig egyedül és távol a családomtól, de most őszintén, egyszer mindent el kell kezdeni! Viszont inden hiába, anyu nem engedett a győzködésemnek és Niall meg azzal érvel, hogy ritkán találkozunk, és most pedig három hetet együtt tölthetek vele...és másik négy barommal. De ebben is a pozitívum, hogy Eleanor is ott lesz, és nem leszek egyedül, mint lány. Ez azért megnyugtatott.
Ma suli után átmentem Lexyhez. Nincsen túl jó állapotban, és ez aggasztó
- Mi újság a suliban? - kérdezte erőtlen és rekedt hangon
- Semmi különös. Kiharcoltam, hogy ne bukjál meg föciből. A többit megúsztad - vigyorogtam
- Skyler - suttogta komolyan. Felálltam a fotelból és az ágyához sétáltam. Feküdt, így leguggoltam mellé, hogy a fejünk egy szintbe legyen. Vártam, hogy folytassa - Betegebb vagyok, mint amilyennek kinézek és amilyennek hisznek. Sky, én érzem, hogy ez nem egy egyszerű kis influenza - mondta halkan, elfojtott hangon. Hirtelen nem is tudtam mit reagálni. Éreztem, ahogy arcom elfehéredik. Nem akartam hinni a fülemnek. Csak nem lehet annyira beteg. És ha esetleg még is az lenne, amit nagyon remélek, hogy nem így van, akkor hamar felépül. Ugye?
- Ööö... Lexy...- dadogtam - Ezt mégis, hogy érted...
- Én súlyos beteg vagyok. Lehet, hogy még nem állapították meg, de egyszerűen érzem - motyogta halkan
- De ez nem lehet! Szerintem... talán csak bemeséled magadnak. Vagy például... Illetve... Ahj, Lexy ez nem lehet igaz! - nyögtem ki egy értelmetlen választ
- Ne ijedj meg...- kezdte, de én már ennyitől megijedtem - De ez nem olyan dolog, amiből az ember felépülhet...
- Lexy, ezt te nem tudhatod! Ezt nem lehet megérezni! Ha az orvosok nem tudnak még semmit, akkor te miért tudnál! Ez egyáltalán nem igaz! - keltem ki magamból és igazából valahol magamat akartam inkább nyugtatani
- Kértem, hogy ne ijedj meg- sóhajtott - Befejezhetem? - kérdezte cinikusan felém emelve a hatalmas barna szemeit, mire bólintottam - Köszönöm! Tehát. Az orvosok nagyjából mondtak valamit. Jövő héten megyünk apuval a dokihoz. És valószínűleg ott minden kiderül... És félek, hogy... nem lesz túl jó, amit ott mondani fognak...
- De én akkor nem leszek itthon!!! Nem mehetnétek előbb?! - hőbörögtem
- Nyugi, majd felhívlak! - nyugtatott. Ezzel nagyjából le is zárult ez a téma. Még egy kicsit maradtam, majd haza indultam. A házból kiérve szó szerint belebotlottam, az én drága, fehér bundás, sárga szemű kis ellenségembe, akit a legutóbbi 'hajcihő' óta nagy ívben kerülök. A reflexeimnek köszönhetően nem estem orra, de a rend kedvéért dobbantottam egyet a lábammal a macska irányába, ezzel elijesztve őt. Elégedett vigyorral néztem, ahogy sebesen elszalad
- Hahó! - léptem be a házba. Levettem a cipőm és a konyhába mentem. Ami üres volt. De megláttam a hűtőn egy cetlit, amit anyu írt ki nekem. "Vásárolni mentem, kaja a mikróban. A kedvenced! ;) ". Ledobtam a táskám a konyha kellős közepére és a mikróhoz ugrándoztam, amiben valóban ott volt az én régi jó barátom, a Lasagne ( már nagybetűvel írandó a neve, annyira isteni. Akárcsak a világ legtökéletesebb embere...Csak Ő kaja... Majdnem ugyan az... ha valaki kannibál). Megmelegítettem és letelepedtem a tévé elé, majd enni kezdtem. Ezért jó mikor anyu nincs itthon. Ehetek bárhol. Miután megettem, felmentem a szobámba. Mivel holnapra nem kell tanulni, mert már csak laza napok vannak, ezért végig dőltem az ágyamon és a plafont bámultam. Gondolkoztam. Floridán. Nem akarok oda menni. Ami ott ért brutális, felejthetetlen és örökre a legrosszabb emlékem lesz. Utálom magamba felidézni. El akarom felejteni, örökre. Azt kívánom bárcsak meg se történt volna. Gondolkoztam Lexyn is. Nem, nem lehet beteg. Súlyosan nem. Nem épül fel? Ugyan már, ő ezt nem tudhatja. 17 éves, most még nem lehet beteg. Mi több, SOHA. Ha ő beteg lesz...én...én nem tudom mit teszek. Én nem hagyom! Nem is merek belegondolni.
Aztán... gondolkoztam még azon is... Ami eddig még nem nagyon jutott eszembe. Nem igazán gondoltam még bele. 17 éves vagyok. Mennyire abnormális, hogy még sosem volt barátom. Oké, ez fogalmam sincs, hogy juthatott eszembe. Nincs rá szükségem. Túl zsúfolt az életem, és különben is. Most is van nekem elég bajom. Florida, Lexy... nem kell még, hogy amiatt is görcsöljek. És ráadásul még jelöltem sincs, szóval ez egyenlőre egy elvetendő gondolat.
- Szia kicsim, itthon vagy?! - hallottam anyu kiabálását odalentről. Feltápászkodtam az ágyamról, és reméltem, hogy a gondoltaim is ott maradnak. Tévedtem. Hű társaim maradtak, egészen az ajtóig, amit aztán kinyitottam
- Szia anyu! - köszöntem
- Gyere egy kicsit! Jött hozzád ám valaki! - mondta anyu boldogan, mire felhúztam a szemöldököm és kíváncsian indultam le a lépcsőn. Ki jön hozzám pont most? Pont anyuval?
5 komment és 6 tetszik után kövi!
2013. március 22., péntek
2013. március 19., kedd
5.fejezet~ A short part...
Sziasztok! Ne haragudjatok, tudom, hogy azt ígértem, hogy hamar hozok kövit, de nagyon sok dolgom volt. Siettem, ahogy csak tudtam és most itt is van! Az előző részben a betű a rész felénél valamiért eléggé olvashatatlan, nem tudom miért, úgyhogy azért mindenkitől elnézést.
Wááá te jó ég, nagyon nagyon örülök a HÉT darab rendszeres olvasómnak. Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire szeretlek titeket, és, hogy milyen sokat jelent, hogy itt vagytok nekem.
Éppen ezért készítettem mindannyiitoknak ezt:
Tudom, nem nagy dolog, de szeretném, ha tudnátok, hogy sokat jelent, hogy itt vagytok nekem <3
De nem is húznám tovább az időt. Itt az új rész!:))
#szeretemazolvasóimat
Ki volt az, aki feltalálta a vasárnapot?! Gonosz egy ember lehetett. Tekintve, hogy hétfőn megint három tézét írunk, ma reggeli után rászántam magam és leültem a tanulnivalóim fölé. Már majdnem kemény 10 perce tanultam, amikor kísértésbe estem. A laptopom gonoszan szemezett velem. Szinte hallottam, ahogy könyörög: "Kacsolj be! Kapcsolj be kérlek! Vár rád egy csomó értesítés és új követők! Kééérlek kapcsolj bee!". Még egyszer átfutottam a szememmel a matek példát, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tutira nem tudom megoldani. Vállat vontam és ledobáltam a tanszereimet az asztalomról, majd magam elé vettem a laptopom. Nos a laptop az előbb igazat mondott... Persze nem is ő mondta. Csak a gondolatomba. A gondolatomba mondta a laptop. Tehát, a gondolatom a laptop igazat mondott. Facebookon valóban várt rám pár értesítés és a twitteren is emelkedett a követőim száma....kettővel. De mindegy az is valami.
Nem akarok Floridába menni. Igen, most leírom, mert eszembe jutott. NEM AKAROK FLORIDÁBA MENNI. Annyira idegesít a tudat, hogy kötelességem menni, és azok után ráadásul, ami ott történt. Azt soha nem fogom elfelejteni. Kathrine volt a legjobb barátnőm. Akit Floridában vesztettem el. Örökre és visszafordíthatatlanul. Méghozzá ilyen brutális módon. A legrosszabb amit átélhet az ember tíz évesen. Tíz évesen?? Akármennyi idős lehetnék ez akkor is a legrosszabb dolog, amit megélhetek.
Rettentő visszaemlékezésemet Niall zavarta meg
- Szia! - nyitott be a szobámba
- Szia, mizu? - kérdeztem
- Hidd el, jó lesz! - mondta bíztatóan. Tudtam jól, hogy Floridára gondol - Nem kell azért utálnod egy várost, mert egyszer történt ott egy...
- Kérlek ne mondd ki!! - szakítottam félbe, mire csak sóhajtott
- Szóval érted...!
- Értem, de igenis utálom. Floridától kiráz a hideg! - mondtam őszintén. Éreztem, hogy nagyon nem szeretnék oda menni. Tudom, hogy ez paranoiásan fog hangzani, de ott lesz velem hat ember, akiket szeretek. Ebből kettőt az életemnél is jobban. Niallt és anyut. Mikor legutóbb Floridában jártam, akkor is volt velem valaki...Valaki akit szerettem, de nagyon. De elvesztettem. Tudom, kicsi a valószínűsége, hogy ez ismét megtörténik. De lássuk be, jobb félni, mint megijedni. És igen, talán ez az amitől féltem. Florida balszerencsét hoz rám...És igen, ismét egy durván gyerekes kijelentés. De ez van!
- Elhiszem...De jó buli lesz! - mosolygott bíztatóan, majd nemes egyszerűséggel fogta magát és beleült az ölembe. A súlyától kicsit felnyögtem. Na jó nagyon. De mit tehetnék, ha az ezer kilós bátyám váratlanul az ölembe ül.
A laptopom felé fordult és valamit nyomkodni kezdett rajta, amit én nem láttam, mert éppenséggel rajtam ült, ezzel elzárva a látóköröm egy igen nagy részét.
- Tessék, nézd! - szólalt meg hirtelen
- Niall... - kezdtem, arra utalva, hogy nemigazán látom, ha az ölembe ül. Vette a célzást, felállt és a monitorra mutatott. Gyönyörű képek, csodás tengerpartok, hangulatos nyaralók, kék tenger, puha tengerparti homok...Florida. Valóban elképesztően szép képek...lettek volna, ha nem rándul görcsbe a gyomrom az ismerős tengerpart láttán
- Ugye milyen gyönyörű? Jobb,mint Ausztria - mosolygott. JOBB MINT AUSZTRIA?! Mégis, hogy képzeli. Ausztriához képest ez....ez...ez semmi!
- Hát Ausztria ezerszer jobb! - fontam magam előtt karba a kezem
- Nyugi! Egyszer oda is eljutsz! - biztatott, de egyáltalán nem segített vele. Oké, eljutok talán. De mikor? Ez a nagy kérdés! Mikor?!
- Tudom, de úgy volt, hogy most megyünk! - durcáztam tovább. Niall próbált még egy ideig meggyőzni Florida csodálatosságáról, de nem sikerült meggyőznie. Számomra Florida akkor is egy hátborzongató hely marad. De kedves tőle, hogy megpróbált meggyőzni. Bár nyárig van még ideje, és ahogy ismerem őt, még nem adta fel. Fog még próbálkozni.
Jó...hoztam egy rövid, unalmas izgalommentes részt. De már meg van írva, közzé nem tett bejegyzésként egy következő rész. Ahol előre ugrunk az időben, a nyári szünet előtti utolsó hétre. Sajnálom, de nem tudok izgalmas részeket írni. Viszont nyártól kezdve kezdődnek az izgalmak. Szóval a kérdésem a következő: Mit szólnátok hozzá, ha a következő részben a nyár előtti utolsó sulihétre ugranánk?
Kérlek benneteket válaszoljatok és holnap ki is rakom :)
#szeretemazolvasóimat<3
Wááá te jó ég, nagyon nagyon örülök a HÉT darab rendszeres olvasómnak. Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire szeretlek titeket, és, hogy milyen sokat jelent, hogy itt vagytok nekem.
Éppen ezért készítettem mindannyiitoknak ezt:
De nem is húznám tovább az időt. Itt az új rész!:))
#szeretemazolvasóimat
Ki volt az, aki feltalálta a vasárnapot?! Gonosz egy ember lehetett. Tekintve, hogy hétfőn megint három tézét írunk, ma reggeli után rászántam magam és leültem a tanulnivalóim fölé. Már majdnem kemény 10 perce tanultam, amikor kísértésbe estem. A laptopom gonoszan szemezett velem. Szinte hallottam, ahogy könyörög: "Kacsolj be! Kapcsolj be kérlek! Vár rád egy csomó értesítés és új követők! Kééérlek kapcsolj bee!". Még egyszer átfutottam a szememmel a matek példát, hogy megbizonyosodjak arról, hogy tutira nem tudom megoldani. Vállat vontam és ledobáltam a tanszereimet az asztalomról, majd magam elé vettem a laptopom. Nos a laptop az előbb igazat mondott... Persze nem is ő mondta. Csak a gondolatomba. A gondolatomba mondta a laptop. Tehát, a gondolatom a laptop igazat mondott. Facebookon valóban várt rám pár értesítés és a twitteren is emelkedett a követőim száma....kettővel. De mindegy az is valami.
Nem akarok Floridába menni. Igen, most leírom, mert eszembe jutott. NEM AKAROK FLORIDÁBA MENNI. Annyira idegesít a tudat, hogy kötelességem menni, és azok után ráadásul, ami ott történt. Azt soha nem fogom elfelejteni. Kathrine volt a legjobb barátnőm. Akit Floridában vesztettem el. Örökre és visszafordíthatatlanul. Méghozzá ilyen brutális módon. A legrosszabb amit átélhet az ember tíz évesen. Tíz évesen?? Akármennyi idős lehetnék ez akkor is a legrosszabb dolog, amit megélhetek.
Rettentő visszaemlékezésemet Niall zavarta meg
- Szia! - nyitott be a szobámba
- Szia, mizu? - kérdeztem
- Hidd el, jó lesz! - mondta bíztatóan. Tudtam jól, hogy Floridára gondol - Nem kell azért utálnod egy várost, mert egyszer történt ott egy...
- Kérlek ne mondd ki!! - szakítottam félbe, mire csak sóhajtott
- Szóval érted...!
- Értem, de igenis utálom. Floridától kiráz a hideg! - mondtam őszintén. Éreztem, hogy nagyon nem szeretnék oda menni. Tudom, hogy ez paranoiásan fog hangzani, de ott lesz velem hat ember, akiket szeretek. Ebből kettőt az életemnél is jobban. Niallt és anyut. Mikor legutóbb Floridában jártam, akkor is volt velem valaki...Valaki akit szerettem, de nagyon. De elvesztettem. Tudom, kicsi a valószínűsége, hogy ez ismét megtörténik. De lássuk be, jobb félni, mint megijedni. És igen, talán ez az amitől féltem. Florida balszerencsét hoz rám...És igen, ismét egy durván gyerekes kijelentés. De ez van!
- Elhiszem...De jó buli lesz! - mosolygott bíztatóan, majd nemes egyszerűséggel fogta magát és beleült az ölembe. A súlyától kicsit felnyögtem. Na jó nagyon. De mit tehetnék, ha az ezer kilós bátyám váratlanul az ölembe ül.
A laptopom felé fordult és valamit nyomkodni kezdett rajta, amit én nem láttam, mert éppenséggel rajtam ült, ezzel elzárva a látóköröm egy igen nagy részét.
- Tessék, nézd! - szólalt meg hirtelen
- Niall... - kezdtem, arra utalva, hogy nemigazán látom, ha az ölembe ül. Vette a célzást, felállt és a monitorra mutatott. Gyönyörű képek, csodás tengerpartok, hangulatos nyaralók, kék tenger, puha tengerparti homok...Florida. Valóban elképesztően szép képek...lettek volna, ha nem rándul görcsbe a gyomrom az ismerős tengerpart láttán
- Ugye milyen gyönyörű? Jobb,mint Ausztria - mosolygott. JOBB MINT AUSZTRIA?! Mégis, hogy képzeli. Ausztriához képest ez....ez...ez semmi!
- Hát Ausztria ezerszer jobb! - fontam magam előtt karba a kezem
- Nyugi! Egyszer oda is eljutsz! - biztatott, de egyáltalán nem segített vele. Oké, eljutok talán. De mikor? Ez a nagy kérdés! Mikor?!
- Tudom, de úgy volt, hogy most megyünk! - durcáztam tovább. Niall próbált még egy ideig meggyőzni Florida csodálatosságáról, de nem sikerült meggyőznie. Számomra Florida akkor is egy hátborzongató hely marad. De kedves tőle, hogy megpróbált meggyőzni. Bár nyárig van még ideje, és ahogy ismerem őt, még nem adta fel. Fog még próbálkozni.
Jó...hoztam egy rövid, unalmas izgalommentes részt. De már meg van írva, közzé nem tett bejegyzésként egy következő rész. Ahol előre ugrunk az időben, a nyári szünet előtti utolsó hétre. Sajnálom, de nem tudok izgalmas részeket írni. Viszont nyártól kezdve kezdődnek az izgalmak. Szóval a kérdésem a következő: Mit szólnátok hozzá, ha a következő részben a nyár előtti utolsó sulihétre ugranánk?
Kérlek benneteket válaszoljatok és holnap ki is rakom :)
#szeretemazolvasóimat<3
2013. március 15., péntek
4.fejezet~Florida
Hoztam nektek egy nagyon rövid részt, de már nem tudtam, hogy kibővíteni, ezért extra sebességgel írok egy újjat, ami remélhetőleg hosszabbra sikeredik. Aztán most megdobáltak engem jó pár díjjal, amit nagyon, de nagyon köszönök.
Ahogyan azt Leiner Laura is mondaná: "Szeretemazolvasóimat <3'
- Beszélhetnénk? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ő meg törökülésben felült az ágyamra - Beszélhetnénk? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ő meg törökülésben felült az ágyamra.
- Elmondom...- sóhajtott
- Na rajta! - biccentettem egyet a fejemmel
- Nézd... - kereste a szavakat - Nyáron nem mehetünk együtt nyaralni - nyögte ki
- Mi? Nem megyünk Ausztriába?! De...de ez...ez már meg volt beszélve! - kiskorom óta szerettem volna eljutni oda. Most, hogy végre alkalmam nyílt rá, egy családi nyaralással elmenni...És ráadásul Lexy is jött volna velünk...ez hihetetlen! Szörnyen éreztem magam. Teljesen beleéltem magam...
Niall megvárta míg kicsit lenyugodok és higgadtabb lesz a felé vetett pillantásom -Miért? -suttogtam. Lehajtotta a fejét. Nem válaszolt - Niall, miért? - kérdeztem ismét
- Amikor mennénk... Nos, a srácokkal megyünk el... - dadogott
- És ettől még anyuval elmehetnénk, nem? - kérdeztem
- Ezt vele beszéld meg... - mondta. Értetlenül néztem rá - Azt akarja, hogy te... velünk gyere...Ő nem tud velünk jönni... - nyögte ki. Láthatta rajtam, hogy ez még mindig kevés infó számomra, így folytatta - Azt akarja, hogy velünk gyere Floridába - Tudta jól, hogy nem akarok oda menni. Tudta jól, hogy gyűlölöm Floridát amióta.... Mindegy. A lényeg, hogy ezt anyu is jól tudja. Akkor miért akarja, hogy menjek? Most miért nem jön el velem Ausztriába?
Idegesen megfordultam, feltéptem az ajtót és lecsörtettem a lépcsőn a konyháig
- Anya!! - rontottam be, mire megfordult és teljesen higgadtan nekidőlt a pultnak és figyelt - Mi az, hogy elküldesz Floridába?? - kérdeztem egy kicsit visszafogottabb hangnemben
- Nem elküldelek. Megkérlek, hogy menj oda és nemleges válasz nincs - mondta határozottan,mégis teljesen nyugodtan és visszafordult a főztjéhez. Vörös fejjel, összehúzott szemöldökkel és cikázó gondolatokkal álltam a konyha közepén. Nem tudtam egyszerűen mit mondani. Nem tudtam a magyarázatát. Nem tudtam mi ez a hirtelen változás. Miért kell oda mennem? Hogy felébredjenek bennem a rossz emlékek?
- De!...- ennyi. Ennyit tudtam mondani. Képtelen voltam folytatni. Visszavonultam inkább a szobámba.
Az agyam csak kattogott. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel. Mióta van ez megbeszélve? Anyu vajon meddig titkolta volna, ha Niall nem mondja el? Miért kötelező mennem? A srácok minek mennek oda? Csak szimplán üdülni? Anyu miért nem jön velem Ausztriába? És Floridába miért nem jön? Miért változott a terv? Nem értek semmit!! Időre volt szükségem, hogy mindezt felfogjam. Nem is! Talán Lexyre volt szükségem... Egy pillanat!! Lexy is jöhet velünk Floridába?? Ha már muszáj elmennem legalább ő legyen velem.
Tárcsáztam a számot (vagyis csak a gyors hívót), és hamarosan fel is vette
- Lexy!! - kezdtem köszönés nélkül a barátnőmnek, aki a vonal túlsó végén valamit nagyban rágcsált. Valószínűsíthetem, hogy valami kaját - Anyuék el akarnak paterolni nyáron a srácokkal Floridába és... - kezdtem, de félbe szakított
- Floridába?! - lett döbbent a hangja. Tudta, hogy mi történt ott. Tudta, hogy nagy trauma ért engem annak idején ott. Mindennél jobban el szeretném felejteni, de nem megy. Képtelenség...
- Aha.....
- De miért? - kérdezte teli szájjal
- Nem tudom - motyogtam a sírás szélén állva. Anyu halkan benyitott a szobámba,én meg azonnal elköszöntem Lexyől és anyuhoz fordultam, amolyan "hallgatlak" stílusban
- Tudom kicsim, hogy szerettél volna Ausztriába menni...- jött beljebb, majd nekidőlt az íróasztalomnak - De jobban örülnék, ha eljönnél Floridába
- De ketten is elmehetnénk Ausztriába! - adtam az ötletet
- Nem, mert én sem tudok menni... - sóhajtott
- De miért? Elmész? - faggattam könnyes szemmel
- Igen...
- De hova? És miért? - kezdtem sírdogálni
- Floridába.
- Szóval jössz velünk? - kérdeztem
- Igen, de nem veletek fogok lakni. Hanem... Emlékszel Annera, a húgomra? - kérdezte, mire csak némán bólintottam. Anne másfél éve halt meg. Anyut nagyon megviselte. Anne, kislánya születésekor hunyt el, így azóta Tom neveli őt. Nem nagyon ismertem őket, mert Floridába laktak (laknak), de annyira ismertem, hogy tudjam,nagyon kedves nő volt - Bizonyára Tomra is emlékszel. Ő most egyedül neveli Lucyt. De nyáron sok munkája lesz, így lemegyek és segítek neki a kicsi körül
- Egész nyáron?! - döbbentem le
- Részben. Persze nem végig. De mégiscsak Lucy a keresztlányom, Tom meg a húgom volt férje. Ennyivel tartozom. És gondoltam jobban éreznéd magad öt sráccal, mint az anyáddal és egy síró gyerekkel...
- Ez így van - mosolyodtam el - És mikor megyünk? - fújtam ki a levegőt
- Rögtön nyár elején...
- Lexy jöhet? - kérdeztem félve. Anyu mosolyogva bólintott, majd széttárta a karjait ölelés gyanánt. Vonakodva megöleltem, mert még mindig egyáltalán nem örültem annak, hogy Ausztria helyett Floridába megyünk.
Miután anya kiment, felhívtam Lexyt, hogy elhívjam őt is Floridába, amit lezsíroz majd az apjával. Délutánig unatkoztam aztán, átjöttek a srácok. Rengeteget röhögtünk, aztán miután haza mentek Niallel tartottam egy "testvéri békülő film maratont", úgyhogy az estém végül egészen klasszul alakult.
Figyelembe véve, hogy az előző részhez,milyen nehézkesen jött össze az a nyomorult 5 komment, ezért a mostani komi határ 4 komi és 5 tetszik.
Ahogyan azt Leiner Laura is mondaná: "Szeretemazolvasóimat <3'
- Beszélhetnénk? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ő meg törökülésben felült az ágyamra - Beszélhetnénk? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ő meg törökülésben felült az ágyamra.
- Elmondom...- sóhajtott
- Na rajta! - biccentettem egyet a fejemmel
- Nézd... - kereste a szavakat - Nyáron nem mehetünk együtt nyaralni - nyögte ki
- Mi? Nem megyünk Ausztriába?! De...de ez...ez már meg volt beszélve! - kiskorom óta szerettem volna eljutni oda. Most, hogy végre alkalmam nyílt rá, egy családi nyaralással elmenni...És ráadásul Lexy is jött volna velünk...ez hihetetlen! Szörnyen éreztem magam. Teljesen beleéltem magam...
Niall megvárta míg kicsit lenyugodok és higgadtabb lesz a felé vetett pillantásom -Miért? -suttogtam. Lehajtotta a fejét. Nem válaszolt - Niall, miért? - kérdeztem ismét
- Amikor mennénk... Nos, a srácokkal megyünk el... - dadogott
- És ettől még anyuval elmehetnénk, nem? - kérdeztem
- Ezt vele beszéld meg... - mondta. Értetlenül néztem rá - Azt akarja, hogy te... velünk gyere...Ő nem tud velünk jönni... - nyögte ki. Láthatta rajtam, hogy ez még mindig kevés infó számomra, így folytatta - Azt akarja, hogy velünk gyere Floridába - Tudta jól, hogy nem akarok oda menni. Tudta jól, hogy gyűlölöm Floridát amióta.... Mindegy. A lényeg, hogy ezt anyu is jól tudja. Akkor miért akarja, hogy menjek? Most miért nem jön el velem Ausztriába?
Idegesen megfordultam, feltéptem az ajtót és lecsörtettem a lépcsőn a konyháig
- Anya!! - rontottam be, mire megfordult és teljesen higgadtan nekidőlt a pultnak és figyelt - Mi az, hogy elküldesz Floridába?? - kérdeztem egy kicsit visszafogottabb hangnemben
- Nem elküldelek. Megkérlek, hogy menj oda és nemleges válasz nincs - mondta határozottan,mégis teljesen nyugodtan és visszafordult a főztjéhez. Vörös fejjel, összehúzott szemöldökkel és cikázó gondolatokkal álltam a konyha közepén. Nem tudtam egyszerűen mit mondani. Nem tudtam a magyarázatát. Nem tudtam mi ez a hirtelen változás. Miért kell oda mennem? Hogy felébredjenek bennem a rossz emlékek?
- De!...- ennyi. Ennyit tudtam mondani. Képtelen voltam folytatni. Visszavonultam inkább a szobámba.
Az agyam csak kattogott. Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel. Mióta van ez megbeszélve? Anyu vajon meddig titkolta volna, ha Niall nem mondja el? Miért kötelező mennem? A srácok minek mennek oda? Csak szimplán üdülni? Anyu miért nem jön velem Ausztriába? És Floridába miért nem jön? Miért változott a terv? Nem értek semmit!! Időre volt szükségem, hogy mindezt felfogjam. Nem is! Talán Lexyre volt szükségem... Egy pillanat!! Lexy is jöhet velünk Floridába?? Ha már muszáj elmennem legalább ő legyen velem.
Tárcsáztam a számot (vagyis csak a gyors hívót), és hamarosan fel is vette
- Lexy!! - kezdtem köszönés nélkül a barátnőmnek, aki a vonal túlsó végén valamit nagyban rágcsált. Valószínűsíthetem, hogy valami kaját - Anyuék el akarnak paterolni nyáron a srácokkal Floridába és... - kezdtem, de félbe szakított
- Floridába?! - lett döbbent a hangja. Tudta, hogy mi történt ott. Tudta, hogy nagy trauma ért engem annak idején ott. Mindennél jobban el szeretném felejteni, de nem megy. Képtelenség...
- Aha.....
- De miért? - kérdezte teli szájjal
- Nem tudom - motyogtam a sírás szélén állva. Anyu halkan benyitott a szobámba,én meg azonnal elköszöntem Lexyől és anyuhoz fordultam, amolyan "hallgatlak" stílusban
- Tudom kicsim, hogy szerettél volna Ausztriába menni...- jött beljebb, majd nekidőlt az íróasztalomnak - De jobban örülnék, ha eljönnél Floridába
- De ketten is elmehetnénk Ausztriába! - adtam az ötletet
- Nem, mert én sem tudok menni... - sóhajtott
- De miért? Elmész? - faggattam könnyes szemmel
- Igen...
- De hova? És miért? - kezdtem sírdogálni
- Floridába.
- Szóval jössz velünk? - kérdeztem
- Igen, de nem veletek fogok lakni. Hanem... Emlékszel Annera, a húgomra? - kérdezte, mire csak némán bólintottam. Anne másfél éve halt meg. Anyut nagyon megviselte. Anne, kislánya születésekor hunyt el, így azóta Tom neveli őt. Nem nagyon ismertem őket, mert Floridába laktak (laknak), de annyira ismertem, hogy tudjam,nagyon kedves nő volt - Bizonyára Tomra is emlékszel. Ő most egyedül neveli Lucyt. De nyáron sok munkája lesz, így lemegyek és segítek neki a kicsi körül
- Egész nyáron?! - döbbentem le
- Részben. Persze nem végig. De mégiscsak Lucy a keresztlányom, Tom meg a húgom volt férje. Ennyivel tartozom. És gondoltam jobban éreznéd magad öt sráccal, mint az anyáddal és egy síró gyerekkel...
- Ez így van - mosolyodtam el - És mikor megyünk? - fújtam ki a levegőt
- Rögtön nyár elején...
- Lexy jöhet? - kérdeztem félve. Anyu mosolyogva bólintott, majd széttárta a karjait ölelés gyanánt. Vonakodva megöleltem, mert még mindig egyáltalán nem örültem annak, hogy Ausztria helyett Floridába megyünk.
Miután anya kiment, felhívtam Lexyt, hogy elhívjam őt is Floridába, amit lezsíroz majd az apjával. Délutánig unatkoztam aztán, átjöttek a srácok. Rengeteget röhögtünk, aztán miután haza mentek Niallel tartottam egy "testvéri békülő film maratont", úgyhogy az estém végül egészen klasszul alakult.
Figyelembe véve, hogy az előző részhez,milyen nehézkesen jött össze az a nyomorult 5 komment, ezért a mostani komi határ 4 komi és 5 tetszik.
3. és 4. díjam *-*
Te jó ég!!Ismét két díj! Csak a mai nap összesen 3!!UGRÁLOOK!! Nem tudom elégszer mondani, hogy mennyire szeretlek titeket és, hogy mennyire köszönöm! Köszönök mindent! :')
Szabályok:
1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Bianka a nevem, de a leggyakrabban Bibinek hívnak
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?Little Mix - Turn your face
3. Félsz a sötétben?
Egyedül igen :D
4. Szerelmes vagy valakibe?
Igen! Öt tökéletes srácba ;)
5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Sok ciki szitum volt már, de hamar túlteszem magam rajta :D
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Chh, ki nem??
7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Legutóbb szerencsésen telt a péntek 13-i napom, de szerintem nem amiatt. Egy átlag nap...
8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Nem is egy :D
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nem! Felvállalom azt amit szeretek
10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Csakúgy, mint minden kisgyerek ;)
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Találkoznék az 1D-vel, jótékonykodnék és ismerkednék a rajongóimmal :D *-*
12. Szoktál álmodozni?
Lány vagyok! Melyik lány nem?? :D
13. Járnál Chace Crawforddal?
Azmegkiaz?? O.o
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik?
Szerintem kettőt. Egy nagyobb fiút és kisebb lányt, nem túl nagy korkülönbséggel. Neveket nem tudok :D
15. Adni vagy kapni jobb?
Is-is
16. Titkom:
Talán ha elmondanám nem lenne az ;)
17. Bakancslista:
Találkozni az 1D-vel, írni minimum egy könyvet, kijutni Londonba, folyékonyan beszélni angolul. Azt hiszem ennyi röviden :DD
Akiknek továbbküldöm a díjat:
Vanda<3
Cinti<3
Ennyi, de aki olvassa a bejegyzést az rám hivatkozva nyugodtan kiteheti. Vegyétek úgy, hogy mindenkinek adok egy díjat <3
Az 1. és a 2. díjam :)
OH TE JÓ ÉÉÉG!! Az első és egyben a második díjam. Azt se tudom, hogyan köszönjem meg. Az egyiket már régebben (azaz kábé a múlthéten) kaptam, a másikat pedig ma.
Nagyon köszönöm a díjakat Lillának és Cintinek <3
11 dolog magamról:
1.: Imádom a One Direction-t <3 :D
2.: Szemüveges vagyok :PP><
3.: Szeretek nevetni :D
4.: Általában erős vagyok lelkileg de a szívem mélyén nagyon érzékeny vagyok
5.: Amikor felfogtam, hogy van 2 díjam nemes egyszerűséggel felálltam és ugráltam :D
6.: A hat a kedvenc számom :D....meg a négy ^^ :D
7.: Imádom a zenét és gitározok is;)
8.: Nagyon szeretek írni... :)
9.: Szeretek barátokat szerezni és a barátaimmal lenni
10.: Jelenleg a Szent Johanna Gimi 8. részét olvasom :D
11.: Összesen 16 blogom volt eddig :OO :D
11 kérdés amire válaszolnom kell:
1.:Mostani kedvenc zenéd?
Minden 1D szám és Little Mix :D
2.:Anglia vagy Amerika?
Anglia
3.:Melyik városba szeretnél eljutni a legjobban?
London *-*
4.:Kedvenc sorozat?
Öhm...szeretem a rajzfilmeket :D Az is sorozatnak számít?? :D
5.:Félsz a sötétben?
Ha egyedül vagyok akkor igeen :D
6.:Játszol valamilyen hangszeren? Ha igen, min?
Igen játszok, gitáron :)
7.:Kedvenc énekes/énekesnő?
Louis Tomlinson, Niall Horan, Zayn Malik, Harry Styles, Liam Payne és Perrie Edwards :D
8.:One Direction vagy The Wanted?
ONE DIRECTION!!
9.:Ha jellemezned kéne magad egy szóval, mi lenne az?
hülye xDDDD
10.:Milyen érzés van benned, mikor úgy érzed, hogy az olvasók érdeklődnek a műveid iránt?
Hát olyan sírógörcs és a röhögőgörcs között valahol. Hihetetlen jó! Annyira jól tud esni... Szeretem az olvasóimat (ahogy azt Leiner Laura is mondta;) )
11.:Ki az az EGY ember, akivel megszöknél a világ elől örökre?
Nem szöknék meg :D Szeretek itt lenni :DD
11 kérdés az én jelöltjeimnek:
1.: Szereted/olvasod a SzJG-t?
2.: Mi a hobbid?
3.: Min nevettél utoljára?
4.: Amikor kapsz egy pozitív kommentet, hogyan érzed magad?
5.: Hány éves lennél?
6.: Spontán ember vagy, vagy előre eltervezel dolgokat?
7.: Hol és kivel érzed magad a legjobban?
8.: Mivel lehet téged igazán megbántani?
9.: Mi leszel ha nagy leszel?
10.: Mi az ami boldoggá tesz és ami elkeserít?
11.: Játszol hangszeren? Ha igen,min?
Jelöltjeim:
Hát ennyi ember van, akinek méltóztatom tovább adni :D
És még egyszer nagyon köszönöm minden drága olvasómnak, hogy itt vannak nekem, és remélem tudjátok, hogy IMÁDLAK titeket.
Na most akkor írok nektek egy új részt<3 :D
2013. március 11., hétfő
3.fejezet ~ A little quarrel...
Sziasztok drága olvasóim és olyanok akik nem olvasnak (merthogy őket is szívesen látom/látjuk).
Nagyon köszönöm a múltkori komikat, bar az első részhez képest eléggé kevésnek bizonyult. Remélem most is kapok pár komit és esetleg új rendszeres olvasót/olvasókat.
Szeretlek titeket, jó olvasást!
- Jó reggelt! - rontottam be a konyhába
- Hogyan kéred a tojást? - kérdezte anyu, nem is törődve az iménti köszönésemmel
- Öhm...tojva?! - humorizáltam, majd felültem a konyhapultra
- Nagyon vicces vagy édesem. Tudod mit? Ezért most én döntömel, hogy hogyan kapod - fenyegetett meg anyu. A szívemhez kaptam a kezem és lehuppantam a konyhapultól. Műsírásba kezdtem, lerogytam a földre
- Kérlek anya! Ne haragudj! - öleltem át a lábát - Ezt nem teheted velem! - a műsírásom kezdett átalakulni nevetéssé, és hallottam, hogy anyu is felkuncgott
- Úristen! - hallottam a döbbent, rekedtes,mély hangot a hátam mögül. Abbahyagytam a 'sírást' és hátra fordultam - Mit csinálsz? - nézett felém. Ez jó kérdés...Nem tudtam pontosan én sem, hogy mit csinálok. Felnéztem anyura, aki mosolyogva nézett rám. Még mindig öleltem magamhoz a lábát. Lassan elengedtem és úgyanilyen lassúsággal fel is álltam. Leproltam a pizsigatyámat és a kezeimet, majd mintha mi sem történt volna, kiszedtem egy almát a kosárból. Már majdnem bele is haraptam, de anyu kivette a kezemből
- Mindjárt kész a reggeli! - mondta és visszarakta a kosárba az almát
- Anyu, majd beszélhetnénk négyszemközt? - lépett beljebb a konyhába Niall. Gyanakodva, felvont szemöldökkel néztem rá. Kerülte a tekintetem. Mi az amiről nem tudhatok? Mi olyan titkos?
Talán meglepetés buli? Nekem? Hú hát ez....ez...ez lehetetlen mert a szülinapom nyáron lesz, és jelenleg még csak tavasz van. De akkor mégis mi? Te jó ég, én bele fogok őrülni ebbe!
- Persze kincsem - mosolygott anyu. Összehúzott szemöldökkel figyeltem Niallt és vártam, hogy végre rám nézzen. Félve felém pillantott. Tartottam magam a kemény nézéshez, ő pedig állta azt. Majd hirtelen elkapta a csuklómat és lerántott a pultról. Kirángatott egészen a nappaliig.
- Utálom, ha ilyen vagy! - mondta halkan
- Én? Milyen? Te vagy az aki titkolózik! - háborodtam fel
- Nézd Sky! Én hónapokig nem láttam anyut. Te beszélhetsz vele minden nap. De én nem. Belehalnál,ha egyszer valamiről nem tudnál?
- Tudom, de ismersz! Én utálom, ha titkolóznak előttem. Én kíváncsi vagyok! - vitatkoztam
- Nem hiszem el, hogy ilyen vagy! - emelte meg a hangját
- Pedig elhiheted! Miért előttem mondod, hogy anyuval akarsz beszélni? Miért, ha tudod jól, hogy utálom? - mondtam ezt már én is jóval hangosabban
- Gyerekek, mindent hallok! Úgy tűnik nem nagyon tett nektek jót a távolság! - jegyezte meg anyu a konyhából. Nem szokott nagyon beleszólni a dolgainkba. Hagyja, hogy magunktól oldjuk meg. Ez egyfelől jó másfelől meg iszonyú idegesítő, amikor például nem áll ki mellettem, pedig tudja, hogy igazam van és olyankor bummm dáááááá tssssssss durrrrrr! Lehet, hogy hülye vagyok, de másképpen nem tudom magam egész jól kifejezni, csak így...
- Tudod mit?! Nem érdekeltek! - mondtam ki a legkevésbé sem őszintén. Nagyon is érdekel, hogy mit akarnak beszélni
- Most tényleg ezen kapod fel ennyire a vizet? Hogy négyszemközt akarok beszélni a saját anyámmal? - értetlenkedett Niall
- Képzeld csak, igen! - fontam össze a karjaimat magam előtt
- Na jól van hugi, te nagyon megváltoztál! Képzeld csak, még én is családtag vagyok! - lépett közelebb, csakhogy szemléltesse a számomra egyáltalán nem megrémítő magasságát. Persze alapjáraton ő nem egy magas srác, de nálam könnyű magasabbnak lenni. Nem feleltem, csak idegesen hátat fordítottam neki. Hosszú hajam megcsapta a mellkasát, és még mindig karba tett kézzel elvonultam és feltrappoltam a lépcsőn. Berontottam a szobámba és végigdőltem a hülye ágyamon és kezembe vettem a hülye telefonom és írtam egy hülye SMS-t Lexynek (ő nem hülye), amiben kisregény formájában írtam le, hogy mennyire idegesítő tud lenni a hülye bátyám. Amikor ideges vagyok minden hülye...
Körülbelül, egy óra múlva hangos lármát hallottam odalentről. Átvettem a pizsim egy farmerra és egy fehér pólóra, megfésülködtem és halkan elhagytam a szobám. Csendesen áthajoltam a korláton, hogy lelássak a nappaliba. Már a hangokból is következtettem, de a látvány 100%-ossá tette számomra, hogy az a négy srác jött, akik jóban vannak a bátyámmal, ezért jelen pillanatban ők is hülyék. Na jó, talán őket nem keverem ebbe bele, hisz nem tettek semmit. Ellenem legalábbis még nem.
- Hé, szia Skyler - nézett felém hirtelen Louis és őrült módjára integetni kezdett. Mindenki felém nézett. Elég feltűnően bámultam őket. Látszott, hogy leskelődöm. Egymás szavába vágva köszöntek, mondhatni majdnem egyszerre, de mégsem teljesen, na szóval...Na jó a magyarázás nem megy túl jól...
- Helló! - mondtam és tök szerencsétlenül feléjük intettem. Visszarohantam a szobámba és tárcsáztam Lexyt
- Szia! - szólt bele kedvetlenül
- Ahj Lexy, miért nem válaszolsz az SMS-emre? - kérdeztem köszönés nélkül
- Mert úgy is tudod, hogy mit válaszolnék. És ha tudod, minek fárasszam magam a pötyögéssel?! - tette fel az egyébként eléggé logikus kérdést
- Ez jogos... - értettem egyet.
Kibeszéltem magamból mindent Lexynek, aki persze meghallgatott. Talán, mert érdekli....nem az lehetetlen. Vagy talán csak nem tehetett mást, hisz szóhoz jutni sem hagytam.
Szóval már a második napja tartózkodik itthon a bátyám, de mi már össze vesztünk, leégettem magam másik négy srác előtt, plusz anyuval szóba sem álltam, és ami talán a legrosszabb, hogy nem ettem semmit.
***
Szombat! Egy király nap...lenne. Ha nem lett volna a tegnapi rossz. Kinyitottam reggel az ajtómat és szembe találtam magam Niallel
- Mit akarsz? - kérdeztem álmosan
- Beszélhetnénk? - kérdezte. Nem válaszoltam, csak kijjebb nyitottam az ajtót, hogy be tudjon jönni. Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Ő meg törökülésben felült az ágyamra
- Elmondom...- sóhajtott
- Na rajta! - biccentettem egyet a fejemmel
5 komi és 5 tetszik után hozom az új részt :)
2013. március 9., szombat
2.fejezet~ I love my brother...
Sziasztok! Először is az új fejlécet nagyon köszönöm Cintinek, mert nagyon tetszik. Aztán iszonyúan örülök a kommenteknek amiket az előző részhez kaptam. Örülök, akinek tetszett. Hú, és a két rendszeres olvasómnál már ugráltam :D
Szóval köszönöm. Szeretlek titeket! Jó olvasást!
Nem sok gyaloglás után Lexyék háza elé értem, ahova be is csöngettem. Bámészkodva, a gondolataimba merülve vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Tekintetem a fejem fölé irányult, mikor valami zajt hallottam onnan. A tető irányából jött. Hunyorogva néztem felfelé. Tágra nyíltak a szemeim és karjaimat védekezőn az arcom elé emeltem, és kicsit lehajoltam, mikor megláttam a, felém vészesen közeledő, hófehér macskát. Rám esett, mire felsikítottam. A macska eszméletlen sebességgel ugrott le rólam és szaladt el, egészen a kerítésig, amin átmászva sietősen távozott. Sebesen dobogó szívvel kapkodtam a fejem.
- Szia! Ne haragudj, hogy sokáig kellett várnod, csak sehol nem találtam a kulcsot - nyitott ajtót Lexy apja
- Oh, öhm... - megráztam egy kicsit a fejem, és a sokkból visszatérve próbáltam öszpontosítani arra amit mondott - Ja, hát semmi gond - válaszoltam végül. Egy csodálkozó pillantással 'jutalmazott meg', amiből könnyedén leszűrtem, hogy igencsak hülyének nézhetett engem.
- Kerülj beljebb! - invitált a házba - Lexy fent van a szobájába!
Jól ismertem a házukat, ezért könnyen eligazodtam és Lexy szobájába mentem
- Szia - léptem be mosolyogva. Lexy az ágyában feküdt és a telefonját nyomkodta. Nem köszönt vissza. De még csak fel sem nézett. Közelebb sétáltam hozzá - Hahó, te kockafej! - mondtam mosolyogva, miközben arca előtt mozgattam a tenyerem
- Milyen volt a suli? - kérdezte kifejezéstelen hangon, a telefonjából fel sem nézve
- Egész nap, azon agyaltam, hogy holnap hazajön Niall - ültem le a fotelba
- Nem értem mit vagy úgy oda. Ő csak a bátyád... Én bármeddig kibírnám a nővérem nélkül - mondta és ezúttal már biztosra tudhattam, hogy nem a telefonhoz beszél, mert letette maga mellé és felém nézett
- Lexy, tudod, hogy én jobban kijövök Niallel. Én vele nőttem fel. Csak egy év van köztünk. Közted és a nővéred között, pedig majdnem öt.
- Nekem aztán mindegy - mondta és felült az ágyban
- Hjaj, Lexy! Ne legyél már ilyen! Lehetnél egy kicsit megértőbb - oktattam ki. Nem gonoszan vagy mérgesen, inkább olyan kérlelően hangsúlyoztam. Választ nem kaptam, csak a lenéző pillantást, amit Lexytől már megszoktam, így nem vettem a szívemre - Egyébként jobban vagy? - váltottam témát
- Igen - bólintott
Lexyvel nehéz jól elbeszélgetni. Eléggé zárkózott. Amikor együtt vagyunk legtöbbször csak én beszélek. Igazából nem csak Lexy mellett beszélek olyan sokat. Szeretek beszélni. Túl sok a gondolatom és nem tudnám őket magamba tartani. Ez viccesen hangzik, de így van...
A délután nagy részét Lexynél töltöttem, aztán hazaindultam. Az utcára kiérve megpillantottam velem szembe azt a bizonyos fehér macskát, akivel nem is olyan rég volt szerencsém közelebbről megismerni. Büszkén üldögélt az aszfalton. Megtorpantam vele szembe. Halvány sárga szemeit unottan rám szegezte. Vetettem felé egy lenéző pillantást. Felállt. Hátráltam pár lépést mikor felém kezdett haladni, majd ismét helyet foglalt a földön. Nem volt kedvem ismét összetűzésbe kerülni vele, tekintve, hogy ő egy macska. Inkább megrántottam a vállamon a táskám és átsétáltam a túloldalra.
- Hazajöttem! - kiabáltam, miközben ledobtam a táskám és megszabadultam a dzsekimtől. Nem jött válasz.
- Anyu! - mondtam hangosan és kikanyarodtam az előszobából. Megálltam. A konyha felé néztem, választ várva
- BU! - hallottam a hangos kiáltást a nappali felől. Felsikítottam és a nappali irányába néztem
- Úristen! - mosolyogva tettem a mellkasomra a kezem, mikor megláttam az öt röhögő srácot a kanapén. Ismét a földre dobtam a táskám és már nevetve indultam feléjük. Niall felállt és megölelt. Alacsony termetemnek köszönhetően a fejem éppen Niall mellkasánál volt - Hát ti? Nem úgy, volt, hogy holnap jöttök? - toltam el magamtól. Annyira jó volt látni az arcát, és jó volt, hogy nem csak telefonon beszélhetek hozzá. Előttem állt teljes életnagyságban!
- Meglepetéés! - tárta szét vigyorogva a karját egy újab ölelésért - Jah, és még egy meglepi - hajolt le és a dohányzó asztalról felvett egy zacskót - Itt a chipsed! - tartotta felém mosolyogva
- Jaj, köszi! - vettem át nevetve, majd megint csak megöleltem
- Oh, látom te is hazajöttél - jött le anyu a lépcsőn - Rendbe tettem Niall szobáját, ami időközben raktárrá alakult - mondta miközben egy rongyba törölgette a kezét, amit hozzánk érve a vállára dobott, és ahogy kifújta a levegőt, fellebbent szemébe lógó tincse.
- Egyébként - köszörülte meg a torkát Harry - ...mi is itt vagyunk ám!
- Bocsánat - mosolyogtam feléjük. Odamentem a kanapéhoz és széttártam a karom, ölelés gyanánt. Ültek és néztek rám, mint borjú az új kapura - Ölelés? - kérdeztem végül. Nagy nehezen feltápászkodtak és hanyagul megöleltek, majd visszadőltek a kanapéra - Lusta népség - legyintettem
Persze, gondolom nem nagyon kell részleteznem, hogy estig csak ültek mind az öten és anyuval csak őket szolgáltuk, mert olyan nagyon "kimerítette" őket az utazás. Este felé hazamentek a srácok, és csak Niall maradt, ami nem meglepő, tekintve, hogy ő itt lakik.
Még csak egy fél napja van itt ( sőt talán még annyi ideje sem), de már rengeteg hülyeséget csináltunk. Szerettem a tesómat...
3 komment és 4 'tetszik' után kövi :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)